Jó, rossz vagy csúf?

2023.05.09

Miről árulkodhat, mit mondhat neked a bélflórád, ha készíttetsz mikrobiom tesztet?

Mi itthon inkább a bélflóra elnevezést használjuk, de a tudományos világ már microbiome (mikrobiom) néven említi. A bélrendszered számos fajban gazdag ökoszisztéma, amely számos baktériumnak, vírusnak és gombának az otthona, megközelítőleg 100 milliárdnak. Sok dolgot ismertek már róla eleink, biztosan emlékszel  Paracelsus (ezt nem Hippokrateszhez fűződik) mondására: 

Halál a belekben lakozik.

Szóval már a 15. században, de előtte az ókorban a görög és kínai gyógyítók, orvosok is nagy hangsúly fektettek az emésztőrendszer egészségének megőrzésére, a helyes táplálkozásra. Azután ez a modern orvostudomány és antibiotikumok korában ez valahogy elfelejtődött, és most elkezdték 'újra' felfedezni. Ennek egyik oka azt gondolom egyrészt, az egyre emelkedő betegségek és autoimmun kórképek kialakulása és a bélflóra állapotának/lakóinak összefüggéséből adódhatott.

Például az bebizonyosodott, hogy az emberek és a mikroorganizmusaik szorosan  összefüggenek, mindkét fél kölcsönös előnyére. Az is ismert, hogy az egészséges, változatos bélflóra nélkül nem vagyunk képesek kiaknázni a teljes fizikai és szellemi képességeinket. Amikor a mikrobiom egészséges, robosztus és stabil akkor számos anyagcsereterméket állít elő, amelyek fontos feladatokat látnak el a szervezetünkben. Ellenben, amikor ez az egyensúly felborul és megváltozik az összetétele, megnő az elhízás, a magasvérnyomás, allergiák, autoimmun és a cukorbetegség kockázata.

A mentális állapotunkat és az idegrendszer épségét is részben a bélrendszer szabályozza. Az életközösségben bekövetkező zavarok depressziót, szorongást, alacsony stressz tűrő képességet, valamint neurológiai betegségekhez vezethet, mint az Sclerosis Multiplex, Parkonson-kór, demencia, autizmus. 

Pontos ezek miatt a kockázati tényezők miatt érdemes  törekedni az egészséges bálfórára, és azt a lehető leghosszabb távon egyensúlyi állapotban tartani.


Ezért szeretnélek megismertetni (először pár rosszalkodásra hajlamossal) a bélflórád pár lakójával.
A 'rossz' - avagy Clostridium difficile

A C. diff. a Clostridium nemzettségbe tartozó baktérium, amelyek fajai alapvetően az egészséges bélflóra részét képezik kis mennyiségben. Helytelen, hibás étrenddel vagy antibiotikum terápiával viszont a clostridiumok száma olya mértékben megnövekedhet, hogy különféle tüneteket okozhatnak vagy betegségeket válthatnak ki.

A Clostridium fajok a rothasztó baktériumok közé tartoznak, főként a fehérjét hasznosítják, amelyeknek feldolgozása során többek között ammónia keletkezik. Ez megterheli a beleket és a májat, ami hosszú távon elősegítheti az alkohol nélküli zsírmáj kialakulását. Amikor a bélben túl magas a clostridumok mennyisége, akkor rothadási folyamtok során gázok is termelődnek, melyek fájdalmas bélgörcsöket, puffadást okozhat. Szerepet játszhatnak az IBS-ben (irritábilis bálszindróma) is.

Egyes kutatások [1] rámutattak a Clostridium szerepére a béldaganatok kialakulásában, mivel képesek megváltoztatni egyes fajok  a vastagbélbe érkező epesavat, így a keletkező anyagok növelhetik a báldaganat kialakulásnak kockázatát.

Más tanulmányok azt az elgondolást támasztják alá, hogy a clostridiumok elősegítik az autizmus [2] [3] kialakulást. A Clostridium túlzott mennyiségben termel propionátot (SCFA's), ami egy igen fontos zsírsav [4], addig amíg a normális mértékben van jelen a vastagbélben. Túlzott jelenléte, negatívan hatással van az idegrendszerre, állatkísérletekben az autizmushoz hasonló tüneteket produkált. Ennek a zsírsavnak a szintjét -a butirát és az acetát mellett-, szintén le lehet egy átfogó, erre is irányuló széklet mikrobiom teszttel.

Hogyan juthat be vagy szaporodhat túl a belekben a Clostridium difficile?

Rizikó faktorok:

  1. Kórházi kezelés során és szociális intézményekben. Haza felmérést nem találtam erről, de az USA-ban az összes kórházi fertőzések 15%-át [5] [6] teszi ki!
  2. Gyakori illetve hibás antibiotikum használat
  3. Helytelen táplálkozási szokások
  4. Életkor
  5. Egyes gyógyszerek rendszeres használata - pl. protonpumpa gátlók
  6. Nem megfelelő higiéné
  7. Meggyengült immunrendszer
Az antibiotikum kezelés során a baktérium ellenőrizetlenül terjedhet, mivel más baktériumok is elpusztulnak, amik képesek szabályozni a C. diff. növekedését.


Mik lehetnek a tünetei?

A jelek és tünetek általában az antibiotikum-kúra megkezdése után 5-10 napon belül jelentkeznek. Előfordulhatnak azonban már az első napon vagy akár három hónappal később is.

Vannak olyanok, akik a beleikben hordozzák a C. difficile baktériumot, de soha nem betegszenek meg. Ők azok, akik a baktériumok hordozói, és terjeszthetik a fertőzést.

Súlyossága lehet a fertőzésnek:

Enyhe-közepes fertőzés

Az enyhe vagy közepesen súlyos C. difficile fertőzés leggyakoribb jelei és tünetei a következők:

  • Vizes hasmenés naponta 3x vagy többször, több mint egy napig
  • Enyhe hasi görcsök és érzékenység

Súlyos fertőzés

A súlyos C. difficile fertőzésben szenvedők hajlamosak kiszáradni, ekkor mindenképpen ajánlott a kórházi kezelés! A C. difficile a vastagbél gyulladását okozhatja, amely felmaródásokat képezhet, amelyek vérezhetnek vagy gennyet termelhetnek. A súlyos fertőzés jelei és tünetei a következők:

  • Vizes hasmenés naponta 10-15 alkalommal
  • Hasi görcs és fájdalom, amely súlyos lehet
  • Gyors szívverés
  • Kiszáradás
  • Láz
  • Hányinger
  • Emelkedett fehérvérsejtszám
  • Veseelégtelenség
  • Étvágytalanság
  • Felpuffadt has
  • Fogyás
  • Vér vagy genny a székletben

A súlyos és hirtelen fellépő C. difficile fertőzés, amely nagyon ritkán fordul elő, bélgyulladást is okozhat, ami a vastagbél megnagyobbodásához (más néven toxikus megacolonhoz) és szepszishez vezethet. A szepszis egy életveszélyes állapot, amely akkor fordul elő, amikor a szervezet fertőzésre adott válasza károsítja saját szöveteit. 

Fontos: fertőzés esetén, kerülni kell a paracetamol alapú fájdalom-, és lázcsillapítók használatát. Az anyagcseréje során keletkező melléktermékei gátolják a paracetamol lebomlását, és mérgezést és életveszélyes májkárosodást okozhatnak, még a paracetamol normál adagja mellett is.

Hogyan lehet újra a normál tartományba visszaszorítani a C. diff.-et?

Itt csak kivételes esetben próbálják meg a megfelelő antibiotikummal kezelni. Ennek oka egyszerű, az antibiotikum abbahagyása után gyakran visszatér és előfordulhat, rosszabb, mint a kezelés előtt. 

  1. Fontos azt mérlegelni, a táplálkozásnak az elfogyasztott ételek minőségének és típusának hatalmas szerepét az egészséges bélflóra kialakításában. A magas polifenol tartalmú növények és a prebiotikus rostok rendszeres fogyasztása segít megerősíteni a bélflórát és ezzel visszaszorítható a C. diff. [7]
  2. Probiotikumok elsődleges vagy másodlagos megelőzésre [8]
  3. Antimikrobiális hatású gyógynövények alkalmazása [9]
  4. Súlyos esetben széklettranszplantáció


Szeretnél más a bélflórát alkotó mikroorganizmusról is olvasni, hallani? Érdekel milyen szerep juthat az egyes baktériumoknak a szervezeted egészségi állapotának alakulásában? Akkor oszd meg a facebook-on ezt a bejegyzés, de írhatsz bátran az info@zsolnaizita.hu email címre is!



Az oldalon található információk önmagukban nem alkalmasak arra, hogy bárki saját diagnózist állítson fel vagy az itt talált információkat bármilyen egyéb módon önmaguk gyógyítására használják. Az oldal üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal az itt megosztott tartalmak felhasználásából eredő egészségügyi problémákért, még akkor sem, ha az adott tartalmat szakorvos véleményezte. Panaszoddal  minden esetben keresd fel először a háziorvosodat vagy a megfelelő szakrendelést!